Bemutatkozó lap
Sziasztok!
A nevem Gyökeres Dóra Piroska, az Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadéves, informatika-matematika osztatlan tanárszakos hallgatója vagyok.

A Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola tanulója voltam 8 évig. Már alsó tagozatosként is a matematika volt a kedvenc tantárgyam, mely megmutatkozott abban, hogy szinte az összes egyéni matematikaversenyen részt vettem, valamint volt, hogy csapatversenyben indultunk az osztálytársaimmal, melyen kiemelkedő eredményeket értünk el.
Már középiskolás koromban szerettem segíteni valamint elmagyarázni a tananyagot az osztálytársaimnak, és jó érzéssel töltött el, ha általam jobb eredményt értek el. Így adott volt, hogy tanár szeretnék, lenni, és mivel a matematikához közel áll az informatika, amiből 11-es koromban fakultációs órára is jártam, elhatároztam, hogy ezt a párosítást választom.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése